Olajcsere és társai

A beszámoló most  nem lesz teljesen hiteles, mert kivételesen nem segédkeztem Matyinak a folyamat elvégzésében. :P

Bár a km óra még mindig nem működik, gyanús lett, hogy lassan időszerű lenne egy olajcsere. Az árulkodó jel: alapjáraton, meleg motornál nagyon alacsony volt az olajnyomás (hihetetlen módon ez a műszer még működik :D ). Ennek oka az volt, hogy legutóbb a megszokott és előírt 10W40 helyett 10W30-asat tettünk bele (OMV). Szerencsére az óósanban éppen akciós volt a Total 10W40, így gyorsan vettünk belőle 5 litert. (Ez már csak azért is jó, mert gyárilag ezt vagy Elfet írtak elő hozzá. :D )
Szombaton délelőtt meg is ejtette Matyi az olajcserét. Kezdte mindezt kivételesen a benzinszűrő cseréjével, hiszen eddig ezt még nem cseréltük és ki tudja, hogy az előző tulaj mikor tette (ha tette). Itt azért akadt egy kis gond, mert először fröcskölt némi benzint, de aztán megoldotta a dolgot. (Részleteket az illetékestől, nem voltam jelen. :P ) Az olajcsere maga tudtoammal rendben lezajlott. :) Végül kicseréltük volna a légszűrőt is. De csak volna. Ugyanis a légszűrő szinte teljesen tiszta volt. Így végül szépen visszatettük, az új jó lesz legközelebb is. :) (Ezt már láttam saját szememmel, különben magam is nehezen hittem volna el. :) )

Ezzel vége is lehetne a blognak, de kicsit ugorjunk vissza az időben. A Galambom ugye nagyjából a Peugeot klubos találkozó óta egy helyben állt az utcánkban. Csütörtökön pedig sajnos megtalálta valami nem túl nagy képességű. Na, szerencsére nincs nagy gond, éppen csak a jobb hátsó kerék feletti díszlécet verte le a kedves. Illetve az egyik patent megtartotta, így nem esett le a földre. Visszatenni már nem tudtam, csak teljesen levenni és betenni a kocsiba. Remélem, közben az elkövető csuklott rendesen, én mindent elkövettem ennek érdekében. :P Most már csak örülök, hogy nem lett nagyobb baja. :)

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!