Hangszórók

Az autó pár hete ismét napi használatban van. Bár szomorú esemény folyományaként, de annak örülök, hogy kicsit átmozgatjuk. Ugyanemiatt voltunk a GTi-vel a téli találkozón polski helyett. Odafelé úton egy kicsit végre én is vezethettem. Nagy élmény volt, különösen a kátyúk kerülgetése. :P Sajnos az egyiket már nem tudtam kikerülni, így a változatosság kedvéért most a jobb oldali féltengely kopog. :S

Ezen kívül a héten teljesen váratlanul kaptunk, illetve vettünk Somától két hangszórót, amik éppen illenek hátulra a gyári helyre. Ezúton is köszönet értük. :)
Vasárnap a tavaszias időn fellelkesülve nekiálltunk beszerelni. A műanyag borításokon már érződött az elmúlt majdnem 30 év. Kicsit féltünk, hogy a sok feszegetéstől elrepednek, eltörnek. És persze a franciák nem hazudtolták meg magukat: hihetetlenül bonyolult módon lehetett csak elbontani a műanyag burkolatokat. Viszont a kábelek behúzásával nem kellett sokat szenvedni. Jobb oldalt lényegében csak rá kellett dugni a hangszórót és aztán a helyére tenni. A bal oldalhoz már át kellett húzni a vezetéket. Ezt a hátsó ülés alatt vezettük el. Kellett egy kis toldás hozzá, de szerintem Matyi ezt is gyorsan megoldotta. :) Ezután már csak össze kellett legózni a dolgokat.

A lakatolás most már várat magára, amíg elérkezik az igazi jó idő, hogy a cabrio átvehesse a hétköznapi, mászkálós autó szerepét. És ha onnan hazatért a GTi, még várja majd nem kevés kisebb-nagyobb beavatkozás, ami ugyan nem olyan életmentő, mint a küszöbcsere, de azért már ráfér. ;)
Még hangszóró nélkül Már hangszórókkal

Kommentek

KeMa

Irigykedem. Ilyen az enyémben sosem lesz :(

Tibee

KeMa #54171:
Ráadásul ennek van igazi teteje is. Szerintem Téged átvertek. :D

KeMa

Tibee #54172: Arányosan kevesebbe is került, mondjuk ;)

Tibee

KeMa #54173:
Én kérek elnézést. :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!