Peugeot 205 GTi

Legfrissebb bejegyzések az autóról

Lakatolás vége

Éppen a nyári találkozón kaptuk a hírt Laceeetól, hogy a lakatos befejezte a munkát. :)

A küszöbcserén kívül végül szükség volt a jobb hátsó sárvédőív cseréjére, a hátsó ajtó javítására a hátsó szélvédő alatt, valamint az alján kellett egy keveset javítani.

Most következik Laceee része: lesz alapos üreg- és alvázvédés, a cserélt / javított elemek fényezése. No meg persze le is kell vizsgáztatni. Ha minden jól megy, a nyár végére készen lesz a kis autó és hozhatjuk haza. Persze van 1-2 dolog , amit meg kell majd még rajta csinálni, de a legnehezebbel készen leszünk. :)
DrótPostaGalamb @ . Szólj hozzá!

Lassan, de biztosan

A lakatolás lassabban indult, mint reméltük. Hiába télen vittük le a kocsit, mégsem tudta azonnal elkezdeni a munkát a szaki. Szerencsére nem volt nagy gond, mert kocsit jobbára csak hétvégén használtunk volna. Bár a költözés elhúzódása miatt néhányszor jól jött volna a saját autó. No de sebaj. Inkább amiatt aggódtam, hogy áprilisban lejár az autó műszakija. Szerencsére Laci felajánlotta, hogy meghatalmazással szívesen elintézik majd ők. Ezért nem lehetek elég hálás. :)

Időközben Proki segítségével sikerült olcsón új küszöböket szerezni. Ma este megrendeltük, fizetést követő napon pedig már ott is lesz Laciéknál. Ha már ez meglesz, akkor tudja a lakatos szétszedni annyira, hogy árat tudjon mondani. Szerencsére első vizsgálat alapján azt mondta, hogy talán mégsem kell majd komplett elem a jobb hátsó sárvédőív helyett.

Nagyon kíváncsian várom, hogy mi lesz az ítélete és ezt nemcsak az árra, hanem az időre is értem. No meg hogy milyen állapotban van a kicsike egy lakatos szemével nézve.

Remélem, hamarosan friss hírekkel jelentkezhetek. :)
DrótPostaGalamb @ . Szólj hozzá!

Téli álom előtti blog

A lakásfelújítás miatt ismét háttérbe szorultak az autók.
A baleset ügye igencsak elhúzódott. Végül sokadik próbálkozásra utolértem a megadott kapcsolattartót. Az általuk becsült kártérítési összeg igencsak barátságos volt. Azonnal rá is bólintottam és pár napon belül meg is kaptam az összeget. Ez a történet tehát boldog véget ért. :) A csere lökhárító most az erkélyen várja, hogy a helyére kerülhessen.
A tünedező hűtővíz már több fejtörést okozott. Először arra gyanakodtunk, hogy a kipufogó leömlője fölül hiányzó takaró lemez hiánya miatt ismét kilyukadt a tágulási tartály. Gyorsan szereztünk is egy másik tartályt és kicseréltük, illetve pótoltuk a hiányzó lemezt. Sajnos pár nap múlva ismét jelentkezett a probléma. Próbálkoztunk még a tartály sapkájának a cseréjével is. A probléma azóta is fennáll. Mivel nem használtuk mostanában sokat, ezért kevesebb víz szökött el belőle, nem villant be a piros lámpa. Tegnap indulás előtt ezt is ellenőriztük és megint kellett egy kicsit rátölteni.
A kocsi nagyobb részt Matyiéknál, Pilisszántón állt és nem sokat használtuk. A költözés utolsó fátzisaként használtuk egy kicsit, vele hoztuk el a Trabant-fotelt. Elég neccesen fért bele. A csomagtérajtót nem tudtuk lecsukni, de azért gond nélkül eljutottunk vele hazáig. Pontosabban nem egészen. Meg kellett ugyanis állnunk tankolni és utána nehezen indult be. Amikor a ház elé értünk, lefulladt és csak nagyon sokára indult be újra. Másnap vissza kellett még menni Szántóra. Előtte Matyi megpiszkálta a gyújtáskábelt. Kiderült, hogy a probléma annyi volt, hogy a párás időben kicsit bepárásodott az elosztó. Így ezúttal szépen járt a kis autó.
Az ünnepek alatt nem használtuk. A lakás csinosítgatása mellett próbáltunk egy kicsit pihenni.
Az év utolsó nagy megmozdulása Szilveszterkor volt. A kocsi már réges régen megérett a lakatolásra és szerencsére találtunk is a közelben egy megbízható lakatost és fényezőt. Így éppen csak Pécsre kellett levinni az autót. :D Az út nem indult könnyen, ugyanis az akku lefogyott az elmúlt 2 hétben. Még jó, hogy itt is van a szomszédban egy ismerős Liptom személyében, aki készségesen jött segíteni bebikázni az autót. Ezúton is köszönet neki érte. Alig indultunk el, ismét jelentkezett a rángatás, valamint előbb egy, majd két henger szűnt meg dolgozni. Természetesen mindezt az M1-M7 kivezetőjén tette a kis drága... :P Sikeresen eljutottunk a meki parkolójáig, ahol Matyi ismét megpiszkálta a gyújtáskábelt. Úgy tűnik a pára mellett valamelyik szimering is ludas lehet, mert most olaj is volt az elosztóban. (Technikai hülyeségekért bocsánat.) Innentől kezdve viszont szépen vette az akadályt a kocsi.
Már csak a kézifék problémát kellene megoldani. De ez az olajcserével együtt későbbre marad. ;)
A lakatolás fázisairól igyekszem majd részletes és rendszeres beszámolót adni. Igazság szerint nehéz szívvel hagytam ott az autót. Hosszú időre még nem volt tőlem ennyire távol. Nagyon bízom benne, hogy hamarosan ismét viszontláthatom, de alig fogok ráismerni. Az új kárpit és az új ülések már alig várják, hogy a megújult autóra kerüljenek. :)
DrótPostaGalamb @ . Szólj hozzá!

Hírösszefoglaló

Elég hosszú idő telt el, nem teljesen eseménytelenül.
Ott tartottunk, hogy két hónap után visszakaptam az autót a szerelőtől új kuplunggal és kormánnyal. A rángatásról pár hét alatt kiderítettük - rájöttünk, hogy télen elállítottuk az alapjáratot. Matyi visszaállította és a furcsa rángatás meg is szűnt. :)
A kocsi ekkor visszakerült hozzám. Éppen időben, mert augusztusban nagy szükségem lett volna rá munkához. De csak lett volna, ugyanis két héten belül, hazafelé menet elszállt az egyik fém fékcső. Egy darabig elevickéltem vele, jobbára motorfékkel. De aztán inkább bevártam Matyit. Pár nap alatt szereztünk hozzá alkatrészt. Megjavítani azonban nem tudtuk. Rendesen szét kellett volna bontani a hátulját, de annyira össze volt rohadva, hogy nem sikerült. Végül segítséget kerestünk és találtunk is az egyik klubtárs személyében. Ő végül az augusztus 20-i hétvége alatt kicserélte az összes fékcsövet. Sőt ahol annyira rohadt volt már az alja, ott még kicsit ki is lakatolta. Ja és mivel feltűnt neki, hogy a hátsó ülések bőr része kicsit ki van száradva, hát bekenegette. :)
Ezután ismét használhattam gond nélkül. A fék remek lett. Sajnos azonban egy hosszú hétfői munkanap után hazafelé kisebb baleset érte. Ezúttal tényleg, nemcsak átvitten. Egy sávváltást követően a sárga lámpánál viszonylag hirtelen kellett megállnom. A mögöttem jövő talán még át akart menni azon a sárgán. De mindenesetre nem tudott megállni időben és belémcsúszott. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Az autónak is csak annyi baja lett, hogy egy helyen megtört a lökhárító műanyag borítása és a szoknya is elrepedt. Ja és a piros prizma is elrepült. A figura megpróbálta rám kenni, mondván hogy hirtelen fékeztem. De aztán többek tanácsára, illetve átgondolva a dolgot benyújtottam a kárigényem az ő biztosítója felé. Pár nap múlva ki is jött a kárfelmérő. Természetesen nem kötözködött és egész rendesen felírt mindent. Sajnos a riasztót, központi zárat és rádiót elfelejtettem modani. :( A továbbiakról még fogalmam sincs, mert a megadott számon eddig még nem sikerült elérnem az illetékest. Egy levelet már kaptam tőlük, hogy küldjek számlát a javításról, de azt még nem árulták el, hogy ők mire becsülték fel a kárt. A jó hír, hogy klubon belül sikerült jó állapotú hátsó lökhárítót szereznünk. Sőt kiderült, hogy eddig nem is GTi-hez való szoknya volt rajta. :D
A kocsit nagyjából két hete kölcsön adtam Matyinak, hogy nekiállhasson a polskinak. Ekkor már gyanús volt, hogy időnként utána kell tölteni a hűtővíznek. Korábban ilyet nem csinált. Mivel igen régen nyúltunk hozzá a rendszerhez, furcsa lett volna, ha még mindig légtelenedne. Szóval gyanítottam, hogy valahol szivárog a rendszer. Matyi arra gondolt, hogy a tágulási tartálynál lehet a gond.
Most tehát megint nem igazán merjük használni. Pedig úgy terveztük, hogy a szombati Retro Cruise Night-ra vele megyünk. Emellett a lakatolás is télre tolódott ki.
Tudom, ez most kicsit szedett- vetett bejegyzés, de legalább kellően tükrözi az elmúlt hónapok káoszát. :) A következményekről igyekszem majd hamarabb beszámolni.

DrótPostaGalamb @ . 1 fotó . Szólj hozzá!

Jó munkához idő kell

Ez a szerviz is ékesen bizonyítja a fent említett mondást. A végére már nagyon elfogyott a türelmem. Csak azt sajnálom, hogy elsősorban Matyi kapta meg az ebből fakadó cifra mondatokat és nem az illetékes. :(
Végül azonban 22-én szerdán tudta Matyi elhozni az autót. Ami igazán sokkolt, hogy végül jóval többe került az egész móka, mint amire egyszer is gondoltunk a hosszú idő alatt. Igaz, a szerelő végül kicserélte a váltóban a szimeringet és feltöltötte a rendszert váltóolajjal. Amit már szintén régóta halogattunk. Szóval így pár nap elteltével már elfogadhatóbb a dolog. :)

Sajnos azonban az öröm csak egy napig tartott. Csütörtökön Matyi az én kocsimmal jött be, mert nekem pénteken kellett volna. Volna. Ugyanis már reggel erősen rángatott a kocsi. Pontosabban minden kátyúnál le akart állni vagy le is állt. Egyszer már csinált ilyet, még amikor Zircről hoztuk haza. Akkor az volt a gond, hogy az akku nem volt rögzítve, illetve az egyik kábel kontakt hibás volt. Gyors szemle után annyi kiderült, hogy az akku rögzítő izé furcsa módon elkallódott a gépből az elmúlt két hónap alatt. Viszont ezzel még nem teljesen oldódott meg a rejtély.
Ezen kívül fel kellett volna tenni a nyári gumikat, viszont a szelepsapkák teljesen rárohadtak. Így este elmentünk a gumishoz. Aki szörnyülködve kapott a fejéhez és közölte, hogy négyből két gumi már életveszélyes, ő azt fel nem teszi. Szóval ez is egy remek kör volt.

Mivel vasárnap végül az egész napunkat elvette a polski szerelés, ezért azt nem tudtuk kideríteni, hogy mi lehet a Pug baja. Rövidtávon Muki fontosabb volt, így nem panaszkodom. :) Meg amíg nincsenek rá nyári gumik, addig úgysem hozom el Szántóról. No és még az is lehet, hogy az első utunk egyenesen a lakatoshoz vezet majd. Őszre mindenképpen üzembe kell állnia az autónak. Szóval továbbra is van is autóm, és mégsincs autóm. :P
DrótPostaGalamb @ . Szólj hozzá!

Kuplung, majd kormány

Kezdem azt hinni, hogy szeretett autóm nem kedveli Matyit. :( Pedig nem szeretnék választani. :P
Mint már említettem, Muki szerencsétlen balesete után kölcsönadtam Galambot Matyinak. Többnyire nem is volt vele gond, amennyire emlékszem. De mintha az elmúlt egy évben átok ülne a kicsikén. Pár hónapnál tovább nem bírja ki hibajelenség nélkül. Ráadásul rendszerint nem pár perc alatt javítható dolgokról volt szó. Ezúttal trélerig jutottunk...
Ha emlékeim nem csalnak, március 19-én reggel hívott fel Matyi azzal, hogy munkába menet megdöglött a kuplung. Ez csak részben volt meglepetés, mert az elmúlt napokban egyre gyakrabban kellett állítani rajta. Bár reménykedtünk, hogy kibírja addig, amíg szerzünk infot és alkatrészt a javításhoz. Hát nem így lett. Már megint. Jobb híján a kocsit félretolta Matyi és bezárta. Napközben szólt a szerelőnek, hogy este átviszi az autót és megszervezte a vontatást is. Este éppen a meg akarták fordítani a kocsit, hogy irányba álljon, amikor a kormány is megadta magát. Igazság szerint azt tudtuk, hogy kicsit nagy a holtjátéka, de tavaly a műszaki vizsga kapcsán a szerelő elvileg ezt is megcsinálta. Elvileg. (Most, hogy így leírtam mindezt, kezdem azt hinni, hogy a kocsi azért sértődött meg ránk, mert ennyi mindent csak halogattunk. Remélem, a küszöb nem esik ki egyben, mielőt még eljutnánk a lakatoshoz. :$) Így már természetesen nem maradt más választásunk, mint a tréler.

Ezek után sokáig nem hallottunk a kocsiról. A szerelő azt ígérte, egy héten belül jelentkezik a diagnózissal. Ezt nem tette meg és utána még legalább egy - újabb - hétig nem tudtuk utolérni. Matyi még a 3. héten is ugyanott látta az utcán az autót, mint ahol hagyták. Mi tagadás, kezdtem ideges lenni. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi hetekben már sokszor nagyon szükségem lett volna az autómra. Végül nagyjából egy hónap után sikerült információt szereznünk. De ez sem volt túl bíztató, mert nem sokat haladtak vele.
A legfrissebb információ április végéről (!) az, hogy a kuplung teljesen összesült a váltóval - vagy mi. Szóval kell egy komplett kuplung szett. Először arról volt szó, hogy szerezzünk mi olcsón. Viszont a kormányhoz is kell valami. Így végül abban maradtunk, hogy a kuplungot beszerzi a szerelő, a kormányhoz a nemtudommit pedig megpróbáljuk mi felhajtani. Már csak azt nem tudom, hogy mikor és miből viszem el az autót a lakatoshoz. Arról nem is beszélve, hogy mikor használhatom majd... :(
DrótPostaGalamb @ . Szólj hozzá!

Tavaszi találkozó

No nem polskis, hanem Peugeot-s. :D A CJ-hez még nem volt elég jó idő, ezért DPG-vel mentünk.
A helyszín Bakonybél volt. A kiírás alapján úgy tűnt, programnak nem leszünk híján, főleg, hogy csak két napos eseményről volt szó.
Szombat reggel 10-kor volt találkozó a tétényi Camponánál. Korábban ment egy kis vita, hogy nem kellene-e korábban gyülekezni, de végül maradt az eredeti időpont. Mi korán keltünk, mert még várt ránk egy-két feladat. Kuplungot kellett állítani. Le kellett mosatni az autót - miután előző nap összefosta egy csapat galamb. És még össze kellett szednünk két klubtársat, akik fuvarra szorultak. Ja, és vissza kellett vinni a hónapok óta nálunk kallódó spilert egy harmadik klubtársnak. :D Ezzel együtt is 10 óra után kicsivel ott voltunk a gyülekezőhelyen. És még csak nem is mi voltunk az utolsók. Végül 11 körül indultunk útnak. Székesfehérváron csatlakozott hozzánk a szervező. Majd valahol lerobbant az egyik autó. Ketten visszafordultak hozzájuk, mi többiek pedig mentünk tovább. Persze sikerült tennünk egy cirka 40 km-es kitérőt Pápa felé. Ennek köszönhetően nem sokkal utánunk a lerobbantak is megérkeztek. Ez úgy 3 óra magasságában volt. :D
A szállás elfoglalása után némi kajaszünet következett. Mivel a szálláshoz tartozó étterem kissé drágának tűnt, nekünk meg szükségünk volt sörre is, ezért úgy döntöttünk egy páran, hogy bemegyünk Zircre. Itt kisebb kutatás után találtunk egy még nyitva lévő boltot. Ezután beültünk egy jó kis pizzériába. Ezzel együtt sem maradtunk le semmiről, mert még a többiek is a kajálásnál tartottak, amikor 5 körül visszaértünk a szállásra. Cirka további fél óra alatt sikerült összeszedni a társaságot és autóval elindulni a 2-3 km-re lévő Odvaskői barlanghoz. Itt egy rövidke túra következett, amit időben és távban sikerült megdupláznunk. :D Két úton lehetett menni a barlanghoz és persze mi a bonyolultabbat választottuk. Amivel csak az volt a gond, hogy mivel közben besötétedett, eltévesztettük az utat. Végül közel másfél óra gyaloglás után jutottunk vissza a kocsikhoz.
Az este további programja iszogatás és egyéb csapatépítés volt. ;)
Vasárnap elvileg 10-ig el kellett hagyni a szállást. Jobbára készen is álltunk eddigre, de itt is volt néhány renitens. No meg persze a szombaton lerobbant autót is bütykölni kellett egy kicsit. :D Szóval majdnem dél volt, mire elindultunk. Ezúttal a Kőris-kilátót tekintettük meg. Kis autókázás szép erdei szerpentinen, majd kevéske gyaloglás után a kilátó megmászása. Na jó, én inkább csak a 2. szintig mentem fel. Tériszonnyal ez sem rossz. :P Megint próbáltunk barlangot keresni, de ma sem jártunk sikerrel. :D Végül készítettünk egy csoportképet a kilátó előtt. 
Felmerült, hogy még teszünk egy kunkort Tihany felé. Ennek fényében ismét célbavettük Zircet egy gyors kaja erejéig. Aztán persze teli hassal, délután 4-kor már mindenki a minél gyorsabb hazaútra szavazott. Szép csendes esőben 6-ra haza is értünk.
Egy ilyen két napos találkozó nagyon gyorsan elröppen és sajnos a társaság még mindig nem elég összeszokott. Így a korábban meghirdetett programoknak a töredéke sem került végül terítékre. A sok tötyörgést most sem díjaztam, de mégis jobb volt talán ez, mint a tavalyi. Talán mert már jobban ismertem a résztvevőket.
DrótPostaGalamb @ . 7 fotó . 1 komment

Hangszórók

Az autó pár hete ismét napi használatban van. Bár szomorú esemény folyományaként, de annak örülök, hogy kicsit átmozgatjuk. Ugyanemiatt voltunk a GTi-vel a téli találkozón polski helyett. Odafelé úton egy kicsit végre én is vezethettem. Nagy élmény volt, különösen a kátyúk kerülgetése. :P Sajnos az egyiket már nem tudtam kikerülni, így a változatosság kedvéért most a jobb oldali féltengely kopog. :S

Ezen kívül a héten teljesen váratlanul kaptunk, illetve vettünk Somától két hangszórót, amik éppen illenek hátulra a gyári helyre. Ezúton is köszönet értük. :)
Vasárnap a tavaszias időn fellelkesülve nekiálltunk beszerelni. A műanyag borításokon már érződött az elmúlt majdnem 30 év. Kicsit féltünk, hogy a sok feszegetéstől elrepednek, eltörnek. És persze a franciák nem hazudtolták meg magukat: hihetetlenül bonyolult módon lehetett csak elbontani a műanyag burkolatokat. Viszont a kábelek behúzásával nem kellett sokat szenvedni. Jobb oldalt lényegében csak rá kellett dugni a hangszórót és aztán a helyére tenni. A bal oldalhoz már át kellett húzni a vezetéket. Ezt a hátsó ülés alatt vezettük el. Kellett egy kis toldás hozzá, de szerintem Matyi ezt is gyorsan megoldotta. :) Ezután már csak össze kellett legózni a dolgokat.

A lakatolás most már várat magára, amíg elérkezik az igazi jó idő, hogy a cabrio átvehesse a hétköznapi, mászkálós autó szerepét. És ha onnan hazatért a GTi, még várja majd nem kevés kisebb-nagyobb beavatkozás, ami ugyan nem olyan életmentő, mint a küszöbcsere, de azért már ráfér. ;)
DrótPostaGalamb @ . 2 fotó . 4 komment

Újra az utakon

Galamb nagyjából év eleje óta üzemen kívül van. Karácsony után egyszer még el tudtam menni vele vásárolni, de utána nem indult már be. Elsőzör arra gondoltunk, hogy valami leszívja az akksit vagy egyszerűen csak rossz akksit vettünk. Aztán rájöttünk, hogy az egyébként is haldokló önindító adta meg magát. A riasztó és a lámpa ugyanis működött, csak az autó nem indult. Még csak meg sem nyekkent.
Matyi még decemberben kiszúrta azt is, hogy a hűtő egy ponton szivárog, mert amint bemelegszik az autó, elkezd gőzölögni. Mivel az önindító cseréhez a hűtőt úgyis le kell szedni, ezért még ez sem volt olyan nagy nehezítő körülmény.
Szerencsénkre egyik 205 klubos ismerősünknek volt mindene, amire szükségünk volt. Két hete el is hoztunk tőle mindent. Tegnap pedig bekéredzkedtünk viandrék garázsába.
A művelet elég gyorsan megvolt, nem volt semmi váratlan hiba vagy szívás. Lényegében a következők történtek: hűtővíz leenged, hűtő kiszed, önindító le, gyors próba a földön, új önindtó vissza, gyors próba (elsőre röffen), tágulási tartály kicserél, hűtő vissza, vízzel feltölt. A légtelenítés elég egyszerű. Tulajdonképpen csak be kell indítani és megvárni, amíg a venti is bekapcsol.
Az egyetlen aggodalomra okot adó mozzanat az volt, hogy a kuplung pedál himba tengely csavar megszakadt. Tartunk tőle, hogy ez még gondot fog okozni, bár most működik a kuplung. Reméljük, hogy nem Bogácsra menet makacsolja meg magát a kishölgy. :)
Matyi még tuti átnézett pár dolgot, ha már ott vagyunk, de én bizony már nem emlékszem, mit mondott. Ja, az olajbeöntő sapka végül meglett, közvetlenül a beöntő mellett. :D Nem is tudom, a múltkor hogy nem vettük észre. Bár ezt most nem tettük vissza, mielőtt a O gyűrű híján tényleg elhagyjuk.
A küszöb csere azonban már nem nagyon várhat. A bal ajtó sarkánál már iszonyatos a helyzet. Bár ezzel várnunk kell a kabriós idő megérkezéséig, mert most Galamb az egyetlen használható autónk.
Végül megemlíteném azt is, hogy két hete megszereztem a parkolási engedélyt Galambnak. Február 4-e óta ugyanis nálunk is fizetős a parkolás. Mindezt csak azért említem, mert a bürokrácia csodájára várakozással együtt is negyed óra alatt végeztem az engedély megszerzésével. Szóval így is lehet ezt csinálni... Ráadásul matrica sem kell, mert rendszám alapján ellenőrzi az autókat a közterület felügyelő.
DrótPostaGalamb @ . 3 fotó . 3 komment

És mégis forog...

Ha az ember keveset használja az autóját, akkor igen nagy az esélye, hogy minden alkalommal produkál valami blogtémát. Avagy megtanultam értékelni azt az időszakot, amikor sokáig nem volt miről írni. :)

Utoljára november 24-én használtuk az autót. Akkor lettünk biztosak abban, hogy bizony a házilag készített fordulatszám szabályozó elektronika nem működik megfelelően.
Ezután hetekig egyébként is úgy alakult, hogy nem volt muszáj közlekednem vele. Bár azért néha jól jött volna. Ezért végül úgy döntöttem, hogy ezen a héten pénteken igenis kiviszem Szántóra, hogy szemrevételezzük a helyzetet megfelelő műszerekkel.
A kicsike azonban kérette magát egy csöppet. Azaz nem indult. De még csak nem is próbálkozott az önindító. A legegyszerűbnek az tűnt, ha kicseréljük a polski és a pug akkuját. A polskit mégis könnyebb betolni alapon. Sajnos megfelelő szerszámok hííján ez nagyon nem volt egyszerű művelet. Köszönet Matyinak, hogy késő este, marha hidegben, hosszú nap végén megszenvedte ezt a kedvemért. - A tanulság: kell szerezni egy 10-es meg egy 13-as kulcsot a kocsiba. :D - Miután nagy nehezen elindultunk, már csak azon kellett aggódnom, hogy ne fagyjak halálra Szántóig. No meg, hogy mivel szedem le a szélvédőre belülről kicsapódó párát. Közel 5 perc után azonban döbbenten tapasztaltam, hogy a szélvédő teljesen száraz lett. És ekkor meghallottam az halk kerregést a ventilátor felől. Az már az én balfékségem, hogy lányos zavaromban ahelyett, hogy maxra toltam volna a fűtést, teljesen elzártam. :D Így a vége felé már bizony remegett a lábam. :( De legalább a fűtés gond megoldódott. - Ami azt bizonyítja, hogy semmi sem biztos. -

Viszont mégis mi szívja le már megint az akkut?! Ezen a kérdésen rágódtunk szombaton. Mivel egész nap esett, ezért elméletben szereltünk csak kocsit. A rádiót már cseréltük. A riasztót egyszer már kizártuk. Feszszab is most lett cserélve. Most még lámpa sem maradt égve. Stb, stb.
Ami ennél is nagyobb gond volt, hogy egy éjszakai töltés után a vadi új akku még mindig halott volt. Szóval még azon is agyalhattunk, hogy hogyan fogjuk visszacseréltetni. Szerencsére ez a kérdés mára megoldódott, ugyanis magához tért szépen még egy napnyi töltés után.
Ma valamivel jobb idő volt, ezért kimerészkedtünk a házból. Végül mégis a riasztóval kezdtünk. Hosszas tárgyalás után - na, nem velem, hanem Édesapjával - Matyi arra jutott, hogy a riasztó nem zabál a szükségesnél több áramot. Viszont ha a kocsi nincs rendszeresen megjáratva, akkor bizony leszívja az akkut. Nincs mese, muszáj leszek minden héten járni vele egyet. Mint egy kiskutyával. :)
Ha már ott voltunk, megpiszkáltuk a fűtést is, hogy tényleg megy-e. Kiderült, hogy a csatlakozó a rossz. Most azonban úgy tűnik, működik. És egy kicsit pofoztunk a műszerfalon is, mert már az ölembe akart esni pénteken. Ja, és persze visszacseréltük az akkukat.

Nagyon remélem, hogy értékelni fogja majd a törődést és nem okoz minden egyes - tervezett - elindulásnál valami újabb problémát. Még ha egy közel 30 éves autónález nem is akkora csoda...
DrótPostaGalamb @ . 2 komment